A Gyökerek Ura

A Gyökerek Ura - A Szavazó Gyógyulása megtekinthető ezen a linken.
A Gyökerek Ura
A Narancs Szarurbánt úgy ismerte meg Közföld, mint aki számára az Ellenség az ellenség, a lopás meg lopás. Aztán ahogy nőtt a hatalma, minden megváltozott. Narancs köpenye egyre drágább anyagból készült, egyre nőtt, éppen ahogy Hasudvard is egyre nagyobbra dagadt. Addigi szövetségesei háta mögött gyakran jelentett az Ellenségnek egy varázserejű focilabdán keresztül. A Megyét Vármegyévé nevezte át, Közföldet Magánföldnek. A civilizált lények lassan elhagyták őt. Orkjai uruknak tartották, s félelemmel vegyes tisztelettel néztek rá. Azt is elhitték, hogy a Kelettel kell összefogni a Nyugattal szemben. A szómágus még a Kelet kémeit, a Felséges Szembogár (FSZB) rettegett kreatúráit is akadálytalanul engedte be országba. Legundorítóbb szolgái, a trollok ugyan ostobák voltak, de bármikor rá lehetett uszítani a civilizált lényekre, akikről valótlan információkat, képtelenségeket írogattak a Kígyónyelvű Tóni irányításával. A környezettel sem törődött és az erdő fái közé füstöt okádó gyárakat telepített az erdő lakói, az enterek tiltakozása ellenére.
Bár saját országában árnyéka mindenre rávetült, s óriásinak tűnt, Keleten apró goblinnak látták, s úgy is kezelték. Ott gyakran volt nevetség tárgya. Mikor alázatosan tiszteletét tette a Kelet Uránál, feszengett is, mint törp a magas piszoárnál. Mindezek ellenére Szarurbán nagy önhittségében azt hitte, hogy egyenrangú a Kelet Urával, de tévedett. Mert a gyökereknek csak egy ura lehetett.